Pudingocska írása a csipke szóra

Sosem értette, hogy miért ezt a nevet adta neki az anyja. Annyi név közül választhatott volna, de ő a Csipkét választotta. Mennyire szeretett volna mondjuk Kriszta lenni. Tíz éves korára már fújta az összes csipkés szójátékot, csak valahogy ritkán tudott rajtuk nevetni. Kezdődött Csipikével,az óriástörpével meg Csipkerózsikával. Persze nem maradhatott ki a csipkebogyó, meg a csipkedd magad… És hamar megismerte aztis, hogy a „csipke verve jó”. Ez volt az apja egyik kedvenc mondása. Igyekezett ő verés nélkül is jó lenni, de valahogy sosem volt elég jó az apjának, pedig verte eleget.

Látott ő már igazi csipkét, nem is egyszer. Olyat, amit nem csak Csipkének hívtak, de teljesen az is volt. Vékony, áttetsző, lyukacsos anyag. Igazából nem is jó semmire. Talán mégis jobban hasonlít a csipkére, mint gondolta. Lehet, hogy az anyja tudott valamit róla, még mielőtt ő megszületett volna? Talán a neve nem is véletlen. Félénk, szótlan lány lett. Nem szívesen beszélt magáról.

Később, amikor nyelveket tanult, szembesült azzal is, hogy a neve külföldiül szinte kimondhatatlan. A cs-t gyakran x-nek ejtik, és az emberek egy nagy levegővétel után szinte világgá tüsszentették azt, hogy Csipke.

Aztán szerelmes lett. A szerelmét Krisztának hívták, és Csipke nem merte elmondani, hogy szerelmes belé.

- A Csipke csodálatos név – mondta Kriszta egy napon. – Még kimondani is gyönyörűség. Annyira illik hozzád, mert olyan különleges. Önmagában is gyönyörű, de akkor él igazán, ha valaki formát ad neki. Gyengéden kell vele bánni, hogy meg ne sérüljön.

Leheletfinoman húzta végig az ujjait Csipke arcán, mielőtt megcsókolta volna. Az ajka szinte alig ért a bőrhöz, Csipke mégis minden idegszálával érezte. Akkor sírt másodszor életében.

13 vélemény to “Pudingocska írása a csipke szóra”

  1. pudingocska Says:

    Úgy látom, összecsúszott egy csomó szó. Nem értem miért.:( Mikor bemásoltam, még jó volt.:((

  2. zsui Says:

    Javítottam őket!
    A novellád érdekes.

  3. pudingocska Says:

    köszönöm.:)

  4. liviart Says:

    jaj én raktam fel, én nem szoktam helyesírást javítani .elnézést.

  5. Popfej Says:

    Jelen esetben Csipke az fiú, ügye?

  6. zsui Says:

    dehogy fiú, ott van az elején: “Annyi név közül választhatott volna, de ő a Csipkét választotta. Mennyire szeretett volna mondjuk Kriszta lenni.”

  7. pudingocska Says:

    Később meg még az is ott van, hogy félénk lány lett belőle.:D

  8. Popfej Says:

    Reménykedve kérdeztem…

  9. pudingocska Says:

    szegény reményed akkor ezennel elhalálozott…

  10. zsui Says:

    :D azt hiszem erre senki nem mer írni semmit

  11. liviart Says:

    hát…mindenki ezen akadt ki,amúgy nekem kicsit rövid és nem érzem a végét kicsit elsietős lett.

  12. Popfej Says:

    Inkább nem akarok.

    De gondolom, ez így rendben.

  13. pudingocska Says:

    Tényleg elsietős lett. Szerintem is.

Válasz