- első fejezet -
Csodálatos reggel volt. Főhősünk, a harmincas éveiben járó, folyton borostás férfi nagy lendülettel tárta ki a bérház kapuját, ahol lakott. Beleszippantott a levegőbe, a őszi avar illata átjárta tüdejét, még a kipufogógázok sem zavarták meg abban, hogy elmélyüljön az érzésben: ez a reggel mindenre alkalmas.
(folytassátok!)
augusztus 28, 2008 at 6:15 pm
Elindult. Kezében ott szorongatta a levelet. Tenyere izzadt, szinte teljesen átnedvesedett a boríték.
Megpillantotta a célt. A zöld épület már csak két utcányira volt tőle. A posta.
Nem figyelt se jobbra, se balra csak ment egyenesen.
Hirtelen megbotlott valamiben. Előre esett. Nagy csattanással a földre zuhant. Kezéből kiesett a boríték. Feltérdelt. A könyöke felhorzsolódott, a ruhája tiszta sár lett.
A levél ott hevert tőle pár centire. Megakarta fogni, de a szél felkapta. Táncolt a levegőben, egészen fel , még feljebb.
A férfi csak nézte az egyre távolodó borítékot.
augusztus 31, 2008 at 7:53 am
Megállt tűnődve. Nézte a kék eget. A rajta átúszó felhőfoszlányokat. Beterítették az eget, akár emlékei, kihasználva mélázó pillanatait.
Az erdőt járta. Máskor, máshol, másként. Csuhája csuklyáját a feltámadó szél játékosan hajtotta hátra. Hajába kapva borzolta az őszes hajzuhatagot, csavarva-tekerve, mint amikor még fiatalon lóval vágtatott a végtelen mezőket járva.
Faleveleket kapott fel a szél forgatva, örvénytölcsérben emelve az ég felé. Rozsdabarna színekben pompáztatva a nap lenyugvó sugarai által.
Közelgett a tél, korai jege már a távoli hegyek bérceit ostromolta. Sóhajtva felnézett, tudta még hosszú út áll előtte, míg céljához ér.
augusztus 31, 2008 at 2:07 pm
Visszatérve álmodozásából a levél után nézett, nem tudta utána menjen e vagy sem. Talán ez egy intő jel, talán…Talán mindennek oka van.
Szeptember 2, 2008 at 7:12 pm
Ezzel kicsit megnyugtatta magát a levél elvesztésével kapcsolatban, de amint gondolatai újra visszatértek az ábrándozásból a valóságba, nem tudta figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy ruhája teljesen sáros lett.
Morgolódva visszafordult az öreg bérház ódon levegőjű lépcsőházába, hogy átöltözzön és újra nekiindiuljon az őszi napsugarak áztatta utcákon. Amint belép a félig nyitott kétszárnyú kapun, a parkosított, növényekkel díszített belső, zárt udvarban meglátott egy mozgó pamacsot. Kíváncsisága egy rövid időre elfeledtette vele sajgó könyökét, koszos ruháját. Ahogy közelebb ment, látta ám, hogy egy bolyhos bundájú kiscica az. Ahogy ránézett, az állat is érdeklődve visszanézett. Mindjárt látta, vagy még inkább érezte, hogy különleges macska ez, bár nem tudta volna megmondani pontosan, miért.
Odament hozzá és megszólította.
Szeptember 4, 2008 at 7:00 am
-Hát téged meg mi szél hozott, cicus?
Kicsit még kuncogott is a saját szellemességén, mire a cica meglehetősen szemrehányóan nézett rá. Azért egy cica, mindenek előtt cica, és soha, semilyen körülmények között nem cicus, még ha eléggé aprócska is, és még ha ilyen éhes is, meg elveszett, mint ő, de nevetni rajta kizárólagosan csak akkor ér, ha ő erre engedélyt adott, és punktum. Arról pláne nem is szólva, hogy Ő nem akármilyen cica.
-Nyaff. -adott hangot a nem tetszésének. Persze rendkívüli módon ügyelve arra, hogy közben minden irányból kellően fenségesen mutasson, mert Ő nem engedhetett meg magának semmi lazaságot. Jó, most tekintsünk el attól a ténytől, hogy el volt veszve, mert egyáltalán nem tartozik a tárgyhoz, és különben is, ma péntek, 13-a van, ami a köztudottan különleges nap a cicanaptárban.
Szeptember 4, 2008 at 8:48 pm
Leguggolt a kis macsekhoz és gyengéden végig simította kicsit csapzott, kicsit kócos és csomós szőrét. Eszébe jutott, hogy lapul a zsebében egy kis keksz. Elővette a zacskót és letett elé egy darabkát.
A cica megszagolta, ránézett a férfira, majd nagy kegyesen felállt és tovább indult.
- Most meg mi bajod? Az ember kedveskedni akar , te meg csak így felhúzod az orrod? Bolond macska.
A kék szemű szőrgombóc megfordult. Leült és mosakodni kezdett. A férfi csak nézte, mintha várna valamire. Valamire amire nem is mert gondolni:
- Nem szeretem a töltött kekszet. Inkább a párizsit, vagy a halat. Van egy öreg néni aki minden nap szokott nekem a ház előtti padra tenni. Nagyon kedves tőle.
A férfi megrökönyödve állt. Nem akarta elhinni amit lát és hall.
A macska beszélt hozzá.
Szeptember 7, 2008 at 8:21 am
-Várj egy pillanatot, addig tátsd a szádat! – mondta a cica, majd elszaladt a lépcsőház felé. A férfi valóban úgy tett, ahogy a kis szőrbundás mondta, száját tátva, fejét néha meg-megrázva igyekezett magát meggyőzni arról, hogy túl sok volt az este bevitt konyak mennyisége jelenlegi értelmi állapotához képest.
A macska feltűnt ismét, szájában egy lapos, fehér tárggyal.
Az elveszett levél volt a szájában.
Szeptember 8, 2008 at 7:25 pm
A levél már igencsak hosszú utat járt be, de ez valahogy nem látszott rajta. A boríték érintetlen volt, és sima. A férfi egy pillanatra még a beszélő macskáról is megfeledkezett, és ámulva nyúlt a boríték után. A levelet évek óta hurcolta már magában, de csak tegnap jutott el addig, hogy papírra vesse a sorokat. A konyak azért kellett, hogy rá tudja venni magát, hogy végre leírja. Azért kellett, hogy túlélje azt, hogy leírja. Az ital meleget hozott a szívébe, és tompaságot az elméjébe, talán csak emiatt tudta megírni a levelet. Néha, egy-egy pillanatra, mintha kívülről látta volna a férfit, aki ír, és közben sírással küszködik, és bármennyire is meglepő, részvétet érzett. Ahogy befejezte a levelet, mintha megnyugodott, megkönnyebbült volna kicsit. Indulás előtt még azon tépelődött, hogy feladja-e. Az ajtón még határozottan lépett ki, és erősnek érezte magát, aztán valahogy elhagyta ez az erő. Elég volt az a kis szél, hogy inába szálljon a bátorsága, és hogy a látszólag könnyű utat válassza. Mint amikor a fogorvosnál hirtelen megszűnik a fogfájás, és kivirágzik a nincs semmi baj illúziója. Most, hogy a kezében volt a boríték, újra érezte a levél súlyát. Úgy döntött, most már nem bízza a véletlenre, hanem személyesen viszi el a levelet az édesanyjának. Igazából nem is kellett olyan messzire mennie. Legalább is méterben nem. Ahogy felállt, és elindult, a macska követte.
Szeptember 10, 2008 at 8:27 pm
A macska csak kecsesen lépdelt a férfi mellet.Egy ideig mindketten hallgattak aztán a macska törte meg a csendet:
- Nem akarok beleszólni,de úgy látom nem a jó irányba megyünk.
- Az irány jó,befordulunk a sarkon és ott is vagyunk.
- Én előre megmondtam.Nem szabadna erre menni-válaszolta a macska.
És hirtelen a semmiből ott termett egy nő a sarkon.Furcsa volt, fehér kabátja koszos,rúzsa elkenődött, haja csapzott.
A férfi kicsit nézte talán egy kicsit tetszett is neki…
Szeptember 24, 2008 at 11:03 am
- Uram, kérem segítsen! Üldöznek, meg akarnak ölni! – fakadt sírva a nő, miközben belecsimpaszkodott a férfi kabátja gallérjába.
- De hölgyem, ki kergeti? Én nem látok itt senkit. – mondta. Szerette volna lehámozni a nő ujjait magáról , nem sok sikerrel. Ránézett a macskára. A cica oda oldalazott a nő lábához és dörgölőzni kezdett hozzá. Majd ránézett a férfire és nyávogott egyet.
- Na jó, rendben. Jöjjön velem hölgyem.
- De siessünk , bármikor utolérhetnek.
- Van itt egy kis kávázó szemben, oda beülünk és közben mesélje el, hogy kik követik és mi történt magával. – mondta, majd kézen ragadta a nőt és sietve elindultak a kávázóhoz.
A cica szaladt utánuk.